Rovatok: Körkérdés

Veszélybe került az orvos utánpótlás?

Bojkottálják a rezidensképzést
2010-03-19


A rezidensek példát mutatnak



Véleményem szerint a kialakult helyzetért egyértelműen a hibás egészségügyi kormányzat felelős, egy általuk elhibázott helyzetet próbálnak meg erőszakkal megoldani. Nagyon támogatom és pártolom a tiltakozó rezidenseket, mert végre példát mutatnak az idősebb és megosztott orvostársadalomnak, hogy miképpen kell közösen az érdekeiket megvédeni. A rezidensek 75%-a aláírta a tiltakozó nyilatkozatot, mindössze 25%-a nem adta a nevét, de mint bevallották, ez is félelemből történt, mert állásukat féltik. Ha a kormányzat megfelelő életpályamodellt alakított volna ki a kezdő orvosok számára, élhető jövőképük lenne, akkor nem kellene a tömeges elvándorlástól tartani. Ez a rendelet már az emberi szabadságjogokat sérti. Korlátozza a gyermekvállalási lehetőséget, a külföldi tanulmányutakat. Az ilyen típusú röghöz kötést már 1848. április 11-én megszüntették Magyarországon, a jobbágyfelszabadítás alkalmával. Ha a kezdő orvosok üres szólamok helyett megfelelő jövőképet láthatnának idehaza maguk előtt, ha biztosítva lenne erkölcsi és anyagi megbecsülésük, akkor rövidebb-hosszabb külföldi tanulmányutak után tapasztalatokkal felvértezve térnének haza, és ez mindannyiunknak hasznára válna. A kormányzati vétkekért nem a rezidenseket kellene büntetni, hanem ismét vonzóvá tenni idehaza az orvosi pályát.
 


Dr. Kerkovits Gábor
Kardiológus szakorvos
Budapest
 



Mellettük állunk



Én már régóta értetlenül állok a magyar orvosképzés elképesztő helyzete előtt. Az az állam, amelyik 12 millió forintot költ arra, hogy egy orvost képezzen (hiszen ennyibe kerül a nem állami támogatással képzett orvos tanulmánya), mindezt a fiatal diplomást havi 100 ezer Forintra értékeli, hiszen ennyit ér a magyar államnak a fiatal orvos munkája, tehát ennyi az értéke is. Nem értem, hogy ha ennyire értéktelen orvosokat képzünk, miért kerül mégis olyan sokba a képzésük. Érthetetlen, hogy a fiatal orvosokat miért nem próbálja meg a magyar egészségügy magánál tartani, tisztességes fizetéssel a többi „drága” egyetemi diplomát szerző értelmiségihez hasonló megélhetést biztosítva. A rezidensképzéssel a vidéki kórházak ellehetetlenítése folyik évek óta, nincsenek fiatalok, ha megnézzük az orvosok átlagéletkorát a vidéki kórházakban, jóval 40 fölött járunk. A kisebb szakmákban alig vannak rezidenshelyek, ráadásul az elosztást nem a területen dolgozó üres állások, tehát a szükségletek határozzák meg. Ez az új törvény alapvető szabadságjogokat sért, a fiatal orvosoktól még azt a kevés reményt is elveszik, hogy diplomájukhoz méltó fogadtatásra találhassanak a magyar állami egészségügy keretein belül. Valóban, elveszik a lehetőséget a családalapításhoz, a gyermekvállaláshoz, a szükségesen elegendő megélhetéshez. Lehetetlen aláírni 25 évesen egy 9 évre szóló röghözkötési szerződést és főleg olyan méltatlanul kevés fizetésért, ami szülői segítség nélkül gyakorlatilag csak az önfenntartáshoz elegendő. Mivel lehet biztatni a fiatal orvosokat?  Azzal, hogy mindaddig, amíg harcolnak a saját boldogulásukért, addig még nem veszítettük el őket és azzal, hogy mellettük állunk és támogatjuk őket. Végezetül, ne áltassuk magunkat azzal, hogy a most eltékozolt fiatal orvosaink majd egyszer visszatérnek...
 


Dr. Bakos Noémi Ph.D
osztályvezető főorvos
Szolnok

 

< Előző | 1 | 2 | 3 | 4 | Következő >

Cikk értékelése

Eddig 13 felhasználó értékelte a cikket.

Hozzászólások