Lapszám: Orvosok Lapja | 2010 | 7. évfolyam 1. szám
Szerző: Madarász János

Mi marad a mi zsebünkben?

Megosztó kormánydöntés milliárdokról
2010-01-21

A több mint 10 évvel ezelőtt hatályba lépett magánnyugdíj­pénz­tári törvény egyértelművé tette: mindenkinek magának kell gondoskodni öregkorára, az állami szerepvállalás egyre marginálisabb részt képvisel majd a nyugdíjas évek során.

 

A több mint 10 évvel ezelőtt hatályba lépett magánnyugdíj­pénz­tári törvény egyértelművé tette: mindenkinek magának kell gondoskodni öregkorára, az állami szerepvállalás egyre marginálisabb részt képvisel majd a nyugdíjas évek során. Az akkor komoly vitákat kiváltó rendszer 1998-ban történt bevezetése óta természetesen jó néhány módosításon átesett, legutóbbi – komoly szakmai és politikai vitákat kiváltó – átdolgozására a kormány tavaly ősszel határozta el magát. A törvényt a parlament ugyan decemberben elfogadta, de hatályba lépése igencsak kétséges.

 

A nyugodt öregkort az állami nyugdíjellátás mellett a magánnyug­díj­pénz­tárak kifizetései és az öngondoskodás keretében megtakarított összeg biztosíthatja.

 

Sólyom László köztársasági elnök ugyanis azt nem írta alá, ellenben január elején véleményezésre meg­küldte az Alkotmánybíró­ság­nak. Az államfő szerint ugyanis az új jogszabály aránytalanul korlátozza a tulajdonhoz való alapjogot. A magánnyugdíjpénztárak tagjai az alkotmány értelmében tulajdonosi jogokkal bírnak, ezeket pedig csak akkor lehet korlátozni, ha a jogalkotó lehetőséget biztosít a változtatások miatt esetlegesen fellépő hátrányok elkerülésére. Ebben az esetben ez a kötelező társadalombiztosításba való visszalépés lehetőségét jelenti, amit a törvény ezúttal nem említ. (Az utóbbira pedig már akadt példa, hiszen törvényi felhatalmazás alapján tavaly év végéig azok a pénztártagok, akik 2008. december 31-ig betöltötték az 52. életévüket, és önként váltak pénztári taggá, szabadon visszaléphettek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe. Az előzetes adatok alapján az érintett 130 ezer tag kevesebb, mint fele jelezte a határidőig ezt a szándékát, ami azt is jelenti, hogy a becslések szerint 50 milliárd forintnyi befizetés került vissza az állami rendszerbe.)A Pénzügyminisztérium álláspontja szerint azonban a pénztártagok döntési jogosultsága – az önigazgatási formában működő kasszáknál – a szó jogi értelmében nem jelent valódi tulajdonosi pozíciót. Itt jelentősége az egyéni számlán felhalmozott megtakarításhoz való hozzáférésnek van, a szervezeti keretek megváltoztatása viszont nem jelenti ennek a korlátozását.
A jogértelmezés kimenetelénél is fontosabb lehet azonban, hogy a Fidesz jelezte: hatalomra kerülése esetén mindentől függetlenül hatályon kívül helyezi a törvényt. Az ellenzéki párt a magánnyugdíj­pénz­tárak privatizációjának tartja a törvényt, amelynek következtében az állampolgárok tulajdonosok helyett magánbiztosítók ügyfeleivé válnak. Tehát az eddigi megtakarításaikat rá kell bízniuk egy olyan cégre, amely egy-egy rossz döntés következtében el is veszítheti azt.

1 | 2 | 3 | Következő >

Cikk értékelése

Eddig 1 felhasználó értékelte a cikket.

Hozzászólások