Politikai alkuk gátolták a strukturális átalakítást

Interjú dr. Schvarcz Tiborral, a Magyar Szocialista Párt egészség­politikusával

2010-01-21

Alelnök úr! Ön szerint hogyan lehetne kivezetni a magyar egészségügyet a jelenlegi csődközeli helyzetből?

A GDP-ből az egészségügyre fordított arány nem rossz, viszont még mindig indoko­lat­lanul nagy számban veszik igénybe az egészségügyet olyanok, akiknek más ellátási rendszerben lenne a helyük. Ebben a struktúrában nagyon nehéz finanszírozni az egészségügyet: elkerülhetetlen a strukturális átalakítás. Indokolt a járóbeteg- és az alapellátás fejlesztése is, mert ha ezek jól működnek, akkor sokat levesznek a kórházi ellátás „válláról.” Meg kell határozni az ellátási alapcsomagokat: mi az, ami jár, és kinek jár. Ez nagyon nehéz kérdés, főleg most, amikor az embereket a hitelfelvételek kapcsán súlyosan érinti a válság. Végül, de nem utolsó sorban bele kellene tenni a finanszírozási rendszerbe az amortizációt.

 

Mi gátolta Önöket a szükséges strukturális átalakítás végrehajtásában az elmúlt nyolc évben?

Nekiálltunk az átalakításnak, amikor Lovasberényben kialakítottuk a súlyponti kórházak rendszerét. Sok esetben politikai alkuk gátolták, hogy ezt teljes egészében végre tudjuk hajtani: mindenki ragaszkodott ahhoz, hogy legyen valamilyen kórháza. Pedig számos kórház – Tata, Kisbér, Sárvár – rehabilitációs profilra váltott, és nagyon jól működnek. Ezt a folyamatot tovább kell vinni. Nemcsak bezárni kell a kórházakat, hanem alternatívát kell adni nekik az átalakításra. Centralizálni kell bizonyos beavatkozásokat, ellátásokat, mint például a szülészetet, gyermekgyógyászati ellátást. Ezt politikai és társadalmi konszenzus nélkül azonban nem lehet megoldani. Mi abban követtünk el hibát, hogy mindenáron „át akartuk vinni a vakot az utca másik oldalára”, akkor is, amikor nem akart átmenni…

 

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal 2009. június 18-án az összes parlamenti pártnak elküldte alapvető egészségpolitikai programját. Mi a véleménye erről a programról, és nem gondolja-e, hogy annak idején hiba volt, hogy az MSZP nem csatlakozott a NEK munkájához?

Én hivatalosan nem kaptam meg ezt a dokumentumot. 2004-ben tettem egy olyan kijelentést, hogy érdemes lenne a NEK-ben dolgozni. Ma is azt mondom, hogy hiba volt nem részt venni az üléseken, mert a Kerekasztal konszenzussal hozza a döntéseit. Ha a NEK meg tud szabadulni a szélsőségeseitől – úgy tűnik, ma már konszolidáltabbak a viszonyok –, akkor a MOTESZ, és a minisztérium által működtetett Nemzeti Egészségügyi Tanács bevonásával lehetne egy új kerekasztalt létrehozni. Szerintem ez lenne az igazi konszenzus. Ettől messze vagyunk, akárcsak a nagykoalíciótól a politikában. Ilyen átalakulási folya­ma­tokat nagykoalíciós alapon egyszerűbb megcsinálni. A németek megcsinálták: ez a példa mutatja, hogy az egészségügyben, bármilyen színezetű is a kormány, konszenzus van. Nem véletlen, hogy hosszú idő óta ugyanaz a miniszter.

 

Ez stabilitást és kiszámíthatóságot jelent; a magyar egészségügyből mindkettő hiányzik.

Ezek majdnem mindenhol hiányoznak a mai magyar politikából, mert az egyik oldalon van egy nagyfokú hatalomvágy, ami mindenben megnyilvánul. Bármilyen jó kormányzati intézkedést hozunk – mint például az influenza kérdés kezelése –, ők szétrángatják, és így nagyon nehéz konszenzusra jutni. 2002-ben, a Medgyes­sy-kormány idején elindítottuk az egészségügyben a 100 lépés programokat. Azok jó programok voltak. A 2006-os váltás, az, hogy a tárcát átvette tőlünk az SZDSZ, nem volt a legszerencsésebb döntés. Ha a 2002-ben megkezdett 100 lépés program folytatódhatott volna, ma szerintem jobb helyzetben lenne az egészségügy. A politikában azonban nincs értelme a „mi lett volna, ha” kezdetű mondatoknak. Sajnos – hogy egy „klasszikust” idézzek: ez a hajó elszállt.

Dergán Ádám