Lapszám: Orvosok Lapja | 2011 | 8. évfolyam 6. szám
Szerző: Farkas Tímea

Egyenlőbb várólisták

2011-08-04

A Semmelweis Tervvel összhangban struktúraváltást szorgalmaz dr. Csiba Gábor, a B.A.Z. Megyei Kórház főigazgatója, egyben a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke. A 36 tagú tömörülés vezetőjével arról is beszélgettünk, szerintük hogyan rövidülhetne a műtétekre várók hosszú listája.

Nemrég úgy nyilatkozott: az egészségügyi ellátórendszert a dolgozók bére, a várólistás betegek türelme, a beszállítók megértése tartja fenn. Önök szerint mi vezetett ide?

Amikor 2004-ben Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, a konvengerciaprogram értelmében 250 milliárd forintot vontak ki az ellátórendszerből, vagyis ma ennyivel kevesebb pénzből gazdálkodunk, mint hét éve. Csakhogy a kivonáshoz nem igazodott a rendszer, így állt elő, hogy a kórházaknak adósságai vannak, a dolgozók bére megalázóan alacsony, a beszállítók felé is számlatartozások halmozódtak fel. Ez utóbbi becsléseink szerint 36 milliárd forintra rúghat. A műtétre váró betegek listája pedig hosszú. Vannak kórházak, ahol csak három hónapot, máshol azonban éveket kell várni egy-egy műtétre.

 

Mi javítana a helyzeten?

Két megoldás jöhet szóba. Az egyik, hogy a költségvetésben növelik az ellátórendszerre szánt összeget. Az állam most valójában 11 hónapot finanszíroz, idén például számításaink szerint negyven milliárd forint hiányzik a rendszerből. Noha évente kapunk gyors segélyt, tavaly például 27 milliárd forintot, ezek a pótlások nem épülnek be a költségvetésbe, sőt az évközi kiegészítések valójában csak átmeneti megoldást biztosítanak.

 

Az állami apanázs emelésén kívül mi volna a másik lehetőség?

Az a struktúraváltás, amit a Semmelweis Terv is szorgalmaz. Valóban kevesebb kórházra van szükség, integrált intézményeket kell létrehozni. Ennek egyik előnye, hogy a nagyobb intézmény jobb piaci pozíciót tud kivívni. Összeadódnak az addig önálló szolgáltatók bevételei, a kiadások azonban csökkennének. Mondok egy példát. Idén május 1-jétől az általam vezetett Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház integrálta a mezőkövesdit, a szikszóit, a miskolci Szent Ferenc Kórházat, valamint az izsófalvai pszichiátriát. Ennek eredményeképpen csaknem 1,5 milliárd forintot tudunk spórolni, ez a korábbiak kiadásokhoz képest 6-8 százalékos megtakarítás. Mert beszerzésekkor, például gyógyszervásárláskor jelentősebb kedvezményeket kapunk, ha nagyobb tételben vásárolunk, és pályázatokon is jobbak az esélyeink.

 

Ez a kórházak gazdálkodását javíthatja. A betegeknek mi előnye lehet mindebből?

Kevesebbet kellene a műtétekre várniuk. Nálunk az összevonás előtt bő egy évet kellett csípőprotézis beültetésére várni, most csak 11 hónapot. Ezt úgy értük el, hogy az intézményintegráció miatt nemcsak a kiadásaink csökkentek, több lett a bevételünk, vagyis több pénzt költhetünk a betegekre és a műtétekre. Hiszen az operációkra várók nem azért kerülnek listára, mert nincs orvos, aki a műtétet elvégezze, műtő is van elég. Általában a pénzhiány, a teljesítményvolumen korlátoz. Az is szerepet játszik a hosszú listák kialakulásában, hogy a beteg szabadon dönti el, melyik intézményben veszi igénybe a szolgáltatást. Lehetséges, hogy a szomszédjára hallgat, talán más megfontolás vezeti. Ám ha a beteget államtitkársági vagy társadalombiztosítási intézkedéssel oda irányítanánk, ahol rövidebb a várólista, a beteg hamarabb kapná meg a szükséges ellátást. Lehet, hogy ott, ahol addig három hónapot kell várni a műtétre, később többet kellene, ám ott, ahol két vagy annál több évet kellett sorban állni, rövidülne a várakozási idő. Így kiegyenlítődnének a várólisták, mindenki tudná, hogy körülbelül mennyit kell várnia egy-egy nem életmentő operációra. Továbbá a rendszerben lévő pénz is egyenletesebben oszlana el, hiszen most például Nógrád megyében tízezer lakosra mindössze 1300 egység jut, míg Budapesten 3900, vagyis háromszoros az arány. Ez azt is jelenti, hogy a fővárosi egészségügyi intézmények több pénzhez jutnak.

 

Elképzelésük némileg korlátozná a szabad orvosválasztást.

Ez igaz, bár szerintünk a betegnek is jobb, ha egyértelműen tudja, hol kezeltesse magát. Javaslatunk: a beteg a területileg illetékes intézményben vegye igénybe a számára szükséges szolgáltatást, és – ahogyan háziorvost is a lakóhelyéhez közel s szabadon választ –, a kórházban is maga dönthetné el, ki legyen az orvosa. De azt nem zárnánk ki, hogy mehessen másik kórházba; ha szakmailag indokolt, máshol is igényelhetne ellátást.

Cikk értékelése

Még senki sem értékelte a cikket.

Hozzászólások