Az államosítás ára

2011-10-17

Ön azok közé tartozik, akik ellenzik a kórházak államosítását. Mik az ellenérvei?

Amikor a 90-es évek legelején állami tulajdonból önkormányzatiba kerültek a kórházak, azért döntöttek úgy az egészségügy akkori irányítói, mert látták, hogy a pénzek feletti döntések nem átláthatóak, pártállami vezetők mutyizással döntöttek egy-egy intézmény sorsáról, profiljáról. Ezek miatt komoly térségi egyenlőtlenségek jöttek létre az ellátásban. Igaz, egyenlőtlenség ma is van, senki nem korrigálta a hozzáférési egyenlőtlenségeket. Másfelől például egyes polgármesterek racionális észérvek ellenére sem mondanak le szülészetükről. Visszatérve az államosításhoz: egy kézből az ellátórendszert irányítani nagyon nehéz, hiába működnek majd segítségként a kistérségi egészségszervezési központok. Hogy racionális struktúrát hozzunk létre, nem kellene hozzá nyúlni a tulajdonviszonyokhoz, hiszen egy 2008-as alkotmánybírósági határozat szerint az állam átszabhat közfinanszírozott kapacitásokat szabadon, fő szempont csupán az: megismerhető szabályok mentén tegye.

 

 

Egyesek szerint a bajok forrása, hogy az elmúlt két évtizedben milliárdokat vontak ki az egészségügyi ágazatból, így mára nagyjából 45 milliárd forint a kórházak adóssága.

Azért ennyi, mert az állam az alapműködést sem finanszírozta. Míg csúcsidőszakban a GDP 6,6 százalékát fordítottuk közpénzből az egészségügyre, 2009-ben a GDP 5,1 százalékát. A közös közbeszerzés, azaz az intézmények koordináltabb működése 5-8 százalékos megtakarítással járhat. Komoly költségcsökkentést jelenthetne például az intézmények távfűtési rendszerekről való leválása, ez azonban ma önkormányzati döntés függvénye, hiszen több helyen a háztartások fűtését is érinti, és – a példánál maradva – az energiatakarékosabb rendszerre történő csatlakozáshoz az önkormányzatoknak mélyen a zsebükbe kellene nyúlniuk. Ennyiből is látszik, hogy sokkal összetettebb a szövet, amely a kórházakat körbeveszi, és ha ebből kiszakítjuk az intézményeket, megváltoztatjuk a tulajdonviszonyukat, sok negatívum jelentkezhet.

 

 

Például?

Romolhat a rendszer hatékonysága, mert a kormányelképzelés szerint az önkormányzatoknál az alapellátás, a háziorvosi szolgálat maradna, a kórházi ellátás és a szakrendelők más szintre kerülnének, így lehet, hogy a szintek közti kommunikáció nem lesz zökkenőmentes.

 

 

Az adósságrendezést mennyiben segítené az államosítás?

Norvégiában 15 éve államosították a kórházakat, amiért korszerűtlenül működtek az intézmények. Ám az államosítás után jelentősen nőtt az intézmények tartozása. Nálunk sem biztos, hogy csökkenne. A 2010 előtti években az önkormányzatok rendre 80-90 milliárd forinttal járultak az egészségügyi rendszerhez. Ha a kórházak állami tulajdonba kerülnek, kérdés: honnan pótolják a helyhatóságok eddigi hozzájárulásait. Az pedig biztos: ebben a kormányzati ciklusban az eddigieknél több pénz nem jut az egészségügyre, az újjászervezéshez a 2007–2013 közti uniós fejlesztési támogatások sem elegendőek, és egyelőre semmit nem lehet tudni a 2014 utáni uniós támogatásokról.

 

 

Az imént azt állította, egy kézből nehéz irányítani. Miért?

Beruházásoknál és a struktúra felállításánál jó a központi logika, hogy eldőljön, melyik kórház milyen funkcióval, milyen személyi állománnyal, milyen felszereltséggel rendelkezzen. De ha a napi működésük is központi irányítás alá kerül, megváltozik a kórházigazgatók magatartása, valójában az lesz a feladatuk, hogy minduntalan engedélyeket kérjenek. Nálunk az utóbbi egy évet leszámítva nemzetközi viszonylatban is sok volt a felelősség az intézményvezetőkön, de egész jól végezték a dolgukat, rugalmasan működtették a kórházakat, és a polgármesterek is csekély mértékben szóltak bele a munkájukba. Az utóbbi egy évben persze már másabb a kép, gyakoribbak az önkormányzati beavatkozások, az elmúlt hónapokban komoly forrásokat vontak ki. Ezek azonban nem igazolják az államosítás szükségességét.