Rovatok: Interjú

Fontos feladat a kötelező kamarai tagság visszaállítása

2010-06-28

Villáminterjú dr. Mikola Istvánnal, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnökével

Elnök Úr! Milyen célokkal látott munkához?

Az Egészségügyi Bizottság interaktív módon együtt fog működni a kormányzattal az egészségügy helyzetének javítása érdekében. Azt tervezzük, hogy számos vidéki helyszínre el fogunk menni; háziorvosi rendelőkbe, szakrendelőkbe, kórházakba, mert meg szeretnénk ismerni, hogy az egészségügyben mi van „a mélyek mélyén” és ezekkel az információkkal felvértezve önálló elképzeléseket megfogalmazva segítjük a tárca munkáját. Remélem, hogy nem a politikai viták fogják meghatározni az ülések hangulatát, hanem elsősorban a szakmai mélységeket fogjuk bejárni. A 21 fős bizottság tagjainak jó kétharmada gyakorló orvos, akik a napi praxisukból hozzák majd a tapasztalataikat. Bízom benne, hogy sok olyan kérdés lesz, amiben egyet fogunk érteni. Ha a tárcától jó előterjesztések jönnek, akkor a szakmai megvitatáson lesz a hangsúly, és nem politikai egymásnak feszülésen.

 

Mit tart a három legsürgetőbb lépésnek az egészségügyben?

Az első lépés a forrásteremtés. Az egészségügyből az elmúlt 8 évben körülbelül 300-350 milliárd forintot vontak ki. Ezt vissza kell pótolni, egyébként az ágazat működésképtelen lesz. El kell kezdeni a konszolidációt. Másodikként említeném a háziorvosokat. Az átlagéletkoruk 57 év körül van, és alig találni háziorvosi pályára készülő rezidenst. A harmadik lépés a rezidensek helyzetének rendezése. Elfogad­hatatlan, hogy fiatal orvosaink, diplomával, nem minősíttetnek orvosi munkára alkalmasnak akkor, amikor először érzik a pálya csodálatos vonzását – mert a gyógyítás nagy életöröm –, és nem tud kialakulni bennük a hivatástudat. Réthelyi professzor úrral már beszéltünk erről, ő kiváló ismerője ennek a területnek, hiszen egyetemi rektor volt. A rezidensképzés rendszerét újra kell gondolni. Az orvosi diplomával önálló munkára való alkalmasságot kell az orvosnak adni, persze, felügyelet mellett, hiszen a szakmát a gyakorlatban meg kell tanulni. Ellenkező esetben külföldre mennek a rezidensek és orvos nélkül marad az ország!

 

Mikorra várható a kötelező kamarai tagság helyreállítása az egészségügyben?

Ezt azért nem soroltam fel az imént, mert már előterjesztettük. Az ágazatvezetés már foglalkozik három dologgal: ezek közül az első a kötelező kamarai tagság visszaállítása és a kamarai jogosítványok visszaadása. A második a patikaalapítás korábbi rendjének visszaállítása, az esztelen patikaalapítás megakadályozása. A harmadik pedig a gyógyszergazdaságossági törvény teljes revízió alá vétele, a gyógyszer­piac minden szereplőjével történő tárgyalások megkezdése.

 

Dergán Ádám
 

Cikk értékelése

Eddig 7 felhasználó értékelte a cikket.

Hozzászólások