Rák: fenyegetés a családnak, teher a gazdaságnak

Magyarország listavezető a halálozási listán
2010-04-20

Miközben a rákot túlélők statisztikái javulnak a világban, a legfrissebb felmérések szerint Magyarország még mindig utolsóként kullog. Az ebből adódó költségek a nemzetgazdaságot megterhelik. A rák világszerte mintegy 7 millió ember haláláért felelős évente, Magyarországon 35 ezren vesztik el emiatt életüket.

Az EU 27 országának átlaga 100ezer férfira 168 haláleset, ami 10 év alatt csökkent 185-ről. A magyar férfiak azonban az átlagtól a legtávolabb helyezkednek el: 255-en halnak meg rákban 100ezer férfiből. Ez a listán minket követő Szlovákia és Lengyelország adatainál 18 és 25 százalékkal is rosszabb! Nők esetében sem rózsás a helyzet (131-en 100ezerből) igaz Dánia megelőz minket – derül ki olasz rákkutatók tavaly év végi felmérésükből.

 

A tendencia is lesújtó. Miközben az eltelt 10 év alatt közel 10 százalékkal javultak a férfi halálozási arányok, nők esetében ellentétes folyamat játszódott le. Ez a egyértelműen arra vezethető vissza, hogy miközben a férfiak körében a dohányzás csökkent az elmúlt évtizedekben, nőknél nőtt, a társadalmi egyenlőség következtében.

 

„Magyarországon a szájüregi ráktípusok a dohányzás és az alkoholfogyasztás miatt drámaian növelték áldozataik számát, miközben az uniós átlagban már csökkenő az ezen okra visszavezethető halálesetek száma. A legfejlettebb országok körében végzett összevetésben is vezetjük a rákos halálozási statisztikát. A rák világszerte mintegy 7 millió ember haláláért felelős évente, Magyarországon 35ezren vesztik el emiatt életüket.”- mondta dr. Erdős Attila, a Biropharma Kft. orvosszakértője.

 

Egyelőre kevés kutatás foglalkozik a rák következtében ránk nehezedő társadalmi és nemzetgazdasági hatásokkal, a kevesek egyike a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság 2008-as összefoglalója. A kutatók által leggyakrabban használt mérőeszköz a rák által okozott teher kimutatására a rokkantságban eltöltött életévek száma, az úgynevezett Disability Adjusted Life Years, (rövidítve DALYs). 2002-ben közel 10 millió elvesztett DALY-ért a rák volt a felelős az Európai Unió 25 országában. Mint a táblázatból látható, a rák közvetlen költségei mintegy félmilliárd eurora rúgtak Magyarországon 2004-ben.

 

 

 

1 | 2 | Következő >

Cikk értékelése

Eddig 5 felhasználó értékelte a cikket.

Hozzászólások