Szerző: Farkas Tímea

A szakma segélykiáltása

2011-10-17

Az orvos szakma segélykiáltását is ismertette Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke azon a szeptember 27-i, budapesti sajtótájékoztatón, amelyen beszámolt arról is: találkozott Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel.
 

„A Magyar Orvosi Kamara az egységes egészségügyi kamarai törvényben foglaltaknak – amely azt írja, hogy az újonnan megalakult küldöttközgyűlés 2011. szeptember 30-ig megalkotja új Alapszabályát és Etikai Kódexét – eleget tett. Szeptember 24-ére összehívta új összetételű küldöttközgyűlését, s van újonnan elfogadott, érvényes Alapszabálya, amely létrejöttétől hatályos. Az új Etikai Kódex 2012. január 1-jétől lép hatályba” – kezdte a tájékoztatót Éger István. Örömmel mondta: a munkát egy sajtóhírrel ellentétben a küldöttközgyűlés nagy egyetértésben, demokrácia deficit nélkül végezte el. 122 pontban kellett szavazni, 60-70, általában 90% fölötti szavatokban kapták meg a módosítások a támogatást. A végszavazáson pedig, ahol a törvény értelmében kétharmados egyetértés szükséges a dokumentumok elfogadásához, az Alapszabályt 89,4, az Etikai Kódexet 91,2%-os többséggel fogadta el az országos küldöttgyűlés.
Éger István az orvos szakma segélykiáltását is ismertette. Mint mondta: négy éve jelezték, nagy a baj, aztán tavaly decemberben leszögezték: nem tudnak felelősséget vállalni a betegellátás biztonságáért. „Az úgynevezett tanévnyitó konferenciák hangulatai visszaigazolták, az ágazat nem csőd közeli, hanem már csődhelyzetben van. Ezt nemcsak az elkerülhető halálozások számának a növekedése, az ismételten exponenciálisan növekvő kórházi adósságállomány, az egyre nagyobb fokú munkaerő-hiány, az elvándorlás mértéke mutatja, hanem az, hogy a szerencsén múlik, kapnak-e, megfelelő szinten kapnak-e egészségügyi ellátást a betegek.”
Az elnök különösen aggasztónak nevezte, hogy a képzés és annak lehetőségei romlanak. Elmondta: „mára megszűnt a mester-tanítvány viszony, mert hiányzik az orvoskar középgenerációjának derékhada, a fiatalok sok esetben, sok helyen kellő útmutatás nélkül bolyonganak a rendszerben.” Az elnök szólt arról is, hogy az orvosok túlterheltek, és kitért arra is, hogy a gyógyintézetek ellen egyre több a per. „Ezekre a rendszer nincs felkészülve sem emberileg, sem anyagilag.” „Éppen ezért – mondta – támogatásunkról biztosítjuk azokat, akik saját és betegeik jól felfogott érdekében nem zsákmányolják ki magukat és nem vállalnak tovább túlmunkát, s ezzel védik saját munkaképességüket, pihentségüket a betegeik érdekében.”
Éger István elmondta: támogatják az Élhető Magyar Egészségügyet! mozgalom keretében felmondó nyilatkozatukat letétbe helyezőket, mert a mozgalom szolgálja azt a célt, hogy ráébressze a döntéshozókat: így nem lehet tovább. „Abszurdumnak tartjuk, hogy a hivatásunkból fakadó kötelezettségek megszegésével naponta szembesítenek bennünket, nem teremtik meg a lehetőséget arra, hogy a hivatásunkat hivatásunk szerint lássuk el, a tudásunk szerint a betegeket. Ez folyamatos erkölcsi dilemmát okoz. Összegezve: amennyiben ezen nem változtatnak, akkor az orvoskarnak egyetlen üzenete lehet Magyarország számára: nincs tovább!”
Éger István szólt arról is, hogy a közelmúltban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel félórás eszmecserét folytatott. Nem szokványos találkozó volt, hiszen Éger emlékezete szerint pénzügyi vezetővel kamarai vezető közvetlen még nem váltott szót. Abban egyetértettek, hogy a pénz az emberért van, s nem az ember a pénzért. Az elnök tájékoztatta Matolcsyt, hogy az egészségügy rendbetételéhez 100 milliárd forintra volna szükség, s a MOK azon felvetéséről is, amely szerint fogyasztás típusú adózással lehetne az egészségügyben forrásra szert tenni. „Ez nem idegen a kormányzattól, van értelme erről tovább tárgyalni” – mondta Éger István. Azt is pozitívumnak nevezte, hogy a továbbiakban a tárca illetékeseivel közvetlen tudnak tárgyalni, s a MOK szakmai véleményét, adatait eljuttathatja a pénzügyi döntéshozóknak. Kontrasztként említette, hogy a közgyógyellátás átalakításáról a médiából értesült, a MOK-ot erről nem kérdezték meg.
Újságírói kérdésekre elmondta: a tagdíj mértéke változatlan, az Alapszabályt és az Etikai Kódexet eljuttatják a NEFMI-hez, a kamara által kötött élet- és balesetbiztosítások a testület valamennyi tagjára vonatkoznak.

Cikk értékelése

Még senki sem értékelte a cikket.

Hozzászólások