Sok csatát megnyertünk 20 év alatt 2012-04-12

Az idei a társaság jubileumi kongresszusa. Kérjük, elnök úr tekintsen vissza a kezdetekre. Mi tette szükségessé a társaság megalapítását, mikor és milyen célkitűzésekkel alakult meg?

Húsz évvel ezelőtt Görögországban egy emlőrákkal foglalkozó szenológiai konferencián vettünk részt dr. Nagykálnai Tamással. Az ő ötlete volt, hogy Magyar­országon is szükség lenne egy önálló tudományos társaságra, amelyik minden, az emlőrákkal foglalkozó szakembert magába fogadhat. 1992-ben már sok országban működött a nők leggyakoribb daganatos betegségével foglalkozó egyesülés. Amikor visszatértünk Görögországból, hamar mellénk álltak kíváló szakemberek, mint például dr. Vass László is, és megalakítottuk a Magyar Szenológiai Társaságot. Persze, ahogy ez lenni szokott, értek támadások is minket, de ez inkább erőt adott, mintsem a kedvünk vette volna el. Az 1992 november 16-án történt megalakulás után hamar elértük a 300 fős taglétszámot. Célunk volt, hogy a diagnoszták, sebészek, patológusok, sugárterápiás és klinikai onkológus szakemberek üljenek egy asztalhoz és adják át egymásnak tudásukat, tapasztalatukat a betegek gyógyulása érdekében. Talán azt is mondhatom, hogy a multidiszciplinaritás első fecskéinek egyike voltunk. Szerveztünk rendszeres továbbképzéseket, konferenciákat és társadalmi akciókat is, hogy ráirányítsuk a figyelmet az emlőrák elleni küzdelem társadalmi jelentőségére.

 

Női lét az emlőrák kezelése után 2012-04-12


A női emlőrákos betegek kb. 15%-a még fertilis korban van. Az adjuváns szisztémás kezelések kedvezően befolyásolják az emlőrákos kiújulások és a tumoros halálozás kockázatát. Mindamellett maguk a kezelések is bizonyos kockázatokat hordoznak – az endokrin kezelések kevésbé, a kemoterápia jóval gyakrabban.
 ...

A terhességi emlőrák patológiája 2012-04-12

A terhességi emlőrák ritka betegség, amelynek legelfogadottabb definíciója a terhesség alatt vagy a szülést követő egy éven belül kialakult betegséget takar. Tágabb értelemben ebbe a csoportba sorolhatjuk a szoptatás ideje alatt kialakult emlőcarcinomákat is.
A molekuláris mechanizmusok, amelyek ezeknek a ritka daganatoknak a kialakulásában szerepelhetnek, még nem teljesen tisztázottak: feltételezik a hormonhatásokra bekövetkező fiziológiás hámproliferáció ...

Terhességgel kapcsolatos emlőrák eseteink 2012-04-12

Terhességgel összefüggő emlőráknak nevezzük, amikor a rák a terhesség alatt, ill. a szülést követő 1 éven belül kerül felfedezésre (Hahn & Theriault, 2008).

 ...

A terhesség és a laktáció alatt kialakult emlőrák sebészeti vonatkozásai 2012-04-12

A terhesség alatt kialakult emlőrák aránya az utóbbi években egyre növekszik, amelynek egyik oka az, hogy a nők későbbi időpontra halasztják a gyermekvállalást. Jellemzően agresszívebb daganatok fordulnak elő. ...

Terhesség és emlőrák: genetikai szempontok 2012-04-12

Két entitás genetikai szempontok szerinti elemzésekor felmerülő legfontosabb kérdés: van-e olyan determináció, aminek alapján a két állapot között genetikai kapcsoltság lenne. Ez a kérdés jelen esetben nem értelmezhető. T
 ...

Kemoterápiás lehetőségek 2012-04-12

Az emlőrák, várandósság alatt az egyik leggyakoribb rosszindulatú daganattípus. A nők a fejlődő országokban egyre későbbi életkorban vállalnak terhességet, ezért mivel az incidencia emelkedik az életkorral, az emlőrák terhesség alatti előfordulásával is gyakrabban fogunk találkozni. ...

Roche a nőkért a rák ellen 2012-04-12

A Magyar Szenológiai Társaság XX., jubileumi kongresszusát április 13–14-én rendezték Tapolcán. A színvonalas szakmai esemény, amelynek fő témája a terhesség és az emlőrák kapcsolata volt, nagy sikerrel zajlott. Alábbi összeállításunkban beszámolunk a Roche szimpóziumán elhangzott újdonságokról, valamint interjút közlünk Landherr Lászlóval, a társaság elnökével.

 

 

Azonos vagy hasonló?

 

Az első monoklonális ellenanyagok szabadalmi ...

Új everolimusz eredmények a BOLERO-2 vizsgálatban 2012-04-12

2012. márciusában zajlott Bécsben a 8. Európai Emlőrák Konferencia (EBCC-8), ahol a 3. fázisú BOLERO-2 vizsgálat új eredményeit is bemutatták. ...



Kreditpont

ajánló
Életciklus váltások pszichés kezelése

Pszichiáter, neurológus, háziorvos, klinikai szakpszichológus

(+)Transzfúzió felelős tanfolyam

1. aneszteziol.-intenzív terápia, 2. belgyógyászat, 3. csecsemő és gyermekgyógyászati intenzív terápia, 4. csecsemő-gyermekgyógyászat, 5. haematológia, 6. klinikai laboratóriumi vizsg., 7. neonatológia, 8. orvosi laboratóriumi diagnosztika, 9. orvosi laboratóriumi vizsgálatok, 10. sebészet, 11. szülészet-nőgyógyászat, 12. transzfuziológia

(+)Transzfúzió felelős tanfolyam

1. aneszteziol.-intenzív terápia, 2. belgyógyászat, 3. csecsemő és gyermekgyógyászati intenzív terápia, 4. csecsemő-gyermekgyógyászat, 5. haematológia, 6. klinikai laboratóriumi vizsg., 7. neonatológia, 8. orvosi laboratóriumi diagnosztika, 9. orvosi laboratóriumi vizsgálatok, 10. sebészet, 11. szülészet-nőgyógyászat, 12. transzfuziológia


Orvosi kedvezmények

ajánló
Honda Alba Kft.

MOK ta­gok­nak új gép­ko­csi vá­sár­lá­sa­kor 3-5% ked­vez­ményt biz­to­sít, va­la­mint a gyá­ri ki­egé­szítők­ből és egyéb szol­gál­ta­tá­sok­ból 10%-ot....

Honda Alba Kft.

MOK ta­gok­nak új gép­ko­csi vá­sár­lá­sa­kor 3-5% ked­vez­ményt biz­to­sít, ...

Honda Éles Kft.

Tí­pus­tól füg­gően 4-7 szá­za­lék ked­vez­mény új gép­ko­csi vá­sár­lá­sa ...