Az államosítás ára 2011-10-17

Önkormányzati helyett közvetlen állami feladat lesz a fekvő- és járóbeteg-szakellátás, a kórházak és a szakrendelők pedig egy központi szerv irányítása alá kerülnek. Dr. Sinkó Eszter egészségügyi  közgazdász, az Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatóhelyettese szerint minimum 80-90 milliárd forint sorsa a tét, és arra is felhívja a figyelmet, hogy máshol gazdaságilag kedvezőtlen  eredményt hozott az egészségügyi intézmények államosítása.
 

Ügyelet után pihenőidő 2011-08-04

Július 1-től a Széll Kálmán Tervben foglaltak jegyében életbe léptek az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításai. A módosítások egyik igen lényeges eleme, hogy annyi év után végre rendezik az egészségügyi dolgozók ügyeleti díjait és pihenőidejüket is. A szakmai szervezetek és az érdekképviseletek, így a Magyar Orvosi Kamara is hosszú ideje vív szélmalomharcot a rendszerben érvényesülő súlyos anomáliák korrigálása érdekében. Az orvosok ...

A gyermekorvos - Interjú Prof. Dr. Czinner Antallal 2011-07-07

Az ember úgy képzeli el a gyermekorvost, amilyen ő. Csendes, szerény, mosolygós, barátságos. A gyerekek nem félnek tőle, a szülőket pedig megnyugtatják kedves szavai. Már az édesapja is gyermekorvos volt, ő maga hosszú évtizedeket töltött gyógyítással. Mindig is közösségi ember volt, kollégái, munkatársai kiemelik, mennyire segítőkész. Kedveli a klasszikus zenét, a szép könyveket. A gyermekeim és én a legtöbbet köszönhetjük neki. Neki köszönhetjük a ...

Az egészségügy mostohagyerek 2011-06-20

Szakmai körökben és a médiában újfent éles vita lángolt fel
az utóbbi hetekben az orvos-elvándorlásról. Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke – a MOK évek óta hangoztatott álláspontjával azonosan ítélve meg a helyzetet – állítja, az egészségügyi ellátórendszert jelentős forrásbevonás nélkül nem lehet tovább fenntartani....

Job opportunities for doctors in Europe 2011-04-07

Until recently, most Hungarian doctors wanting to work abroad for longer or shorter periods, were planning to go to the UK. However, today the work opportunities for doctors, particularly consultants, without previous UK experience have diminished, unlike in Germany where there is a high demand for doctors in all specialties and at all levels....

Rideg kórházi valóság 2011-03-23

Január óta új főigazgatója van a váci Jávorszky Ödön Kórháznak, amely az ország egyik legeladósodottabb egészségügyi intézménye. A betegellátás színvonalára is jelentősen kiható kórházi konszolidációra Kázmér Tibor urológus főorvos vállalkozott, igaz a főigazgatói pályázatra - érthető okokból - nem tolongtak a jelentkezők. Kázmér az első Orbán-kormány idején helyettes államtitkár volt, innen vetették be 2001-ben, a csődközeli állapotban lévő...

Jelen és jövő a kardiovaszkuláris terápiában 2011-03-17

A tudomány és a gyógyítás iránt elkötelezett Bayer cég HealthCare üzletága nemzetközi konferenciát szervezett január 21-én Rigában a kardiovaszkuláris betegségek terápiájának aktuális kérdéseiről, ismertetve a jelenlegi kezelési irányelveket, és bemutatva a jövő lehetőségeit. A cég társadalmi felelősség­vállalását jól példázza az, hogy a konferencia témájáról külön a szakújságírók részére is komoly, tudományos továbbképzést tartottak....

A szenvedélybetegek kezelésének szempontjai 2011-02-02

A pszichoterápiás módszerek jelentősen növelik a szenvedélybetegek terápiájának eredményességét, amelyek célja a szenvedélybetegek addiktív hiedelmeinek átalakítása. Ezen módszerek közül hazánkban főleg a kognitív és viselkedésterápiás módszereket alkalmazzák - mondta el Dr. Rácz József, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke. ...

Bemutatkozik a 77 Elektronika Műszeripari Kft. 2010-12-08

Mostanában a nagy multik korát éljük. Közöttük üdítő színfolt a hazai magánvállalkozásból indult 77 Elektronika Műszeripari Kft, amely több évtizedes múltra tekint vissza. A folyamatos innovációnak köszönhetően versenyképes, világszerte elismert vállalat saját orvoselektronikai műszereket gyárt személyes és laboratóriumi használatra. Zettwitz Sándort, a vállalat ügyvezető igazgatóját kértük fel, hogy ossza meg az olvasókkal sikerük titkát, miközben ...



Kreditpont

ajánló
Életciklus váltások pszichés kezelése

Pszichiáter, neurológus, háziorvos, klinikai szakpszichológus

(+)Transzfúzió felelős tanfolyam

1. aneszteziol.-intenzív terápia, 2. belgyógyászat, 3. csecsemő és gyermekgyógyászati intenzív terápia, 4. csecsemő-gyermekgyógyászat, 5. haematológia, 6. klinikai laboratóriumi vizsg., 7. neonatológia, 8. orvosi laboratóriumi diagnosztika, 9. orvosi laboratóriumi vizsgálatok, 10. sebészet, 11. szülészet-nőgyógyászat, 12. transzfuziológia

(+)Transzfúzió felelős tanfolyam

1. aneszteziol.-intenzív terápia, 2. belgyógyászat, 3. csecsemő és gyermekgyógyászati intenzív terápia, 4. csecsemő-gyermekgyógyászat, 5. haematológia, 6. klinikai laboratóriumi vizsg., 7. neonatológia, 8. orvosi laboratóriumi diagnosztika, 9. orvosi laboratóriumi vizsgálatok, 10. sebészet, 11. szülészet-nőgyógyászat, 12. transzfuziológia


Orvosi kedvezmények

ajánló
Honda Alba Kft.

MOK ta­gok­nak új gép­ko­csi vá­sár­lá­sa­kor 3-5% ked­vez­ményt biz­to­sít, va­la­mint a gyá­ri ki­egé­szítők­ből és egyéb szol­gál­ta­tá­sok­ból 10%-ot....

Honda Éles Kft.

Tí­pus­tól füg­gően 4-7 szá­za­lék ked­vez­mény új gép­ko­csi vá­sár­lá­sa ...

Honda Alba Kft.

MOK ta­gok­nak új gép­ko­csi vá­sár­lá­sa­kor 3-5% ked­vez­ményt biz­to­sít, ...